Elöljárójában le akarom szögezni, hogy a Twitteren sokszor sokféleképpen megkaptam, hogy kishitű és pesszimista vagyok, amivel jó formán nem akarok vitatkozni, valóban vannak bennem ilyen vonások. De emellett fontosnak tartom azt is felemlegetnem, amivel nem szoktam villogni vagy előhozakodni sűrűn, hogy ennek ellenére régebben, középiskolában és egyetemen (néha még manapság is) sokszor kiálltam az igazamért, vagy ha lehet úgy mondani a köz igazáért még reménytelen ügyekben is. Felháborított ha a portás eljátszotta a kiskirályt, közben meg korrekt tájékoztatásra sem volt képes, hogy mikor melyik terembe lehet menni, nem menni, meddig lehet az iskolában maradni; keményen megmondtam a tanáromnak a tutit, mikor úgy éreztem, hogy nagyot téved - és ezt akkor is megtettem, hogy ha korábban ezt a szaktársaimmal megbeszéltük, majd a nagy pillanatban mindenki visszalépett és csendben maradt; vagy ha a vezetőség az utolsó pillanatban közölte a nyitvatartást az egyetemi kar épületével kapcsolatban, amivel pont keresztül húzták a számításaimat - és nem csak az enyémeket.
Innen nézve már kissé érthetetlenek lehetnek a lentebb olvasható soraim.
A gondolataim ezen cikk nyomán születtek - kvázi arra reagálok -:
https://444.hu/2018/03/30/a-kiszolgaltatottsag-es-a-propaganda-letarolta-a-fidesznek-a-szegeny-videket
Ezenfelül a korábbi két bejegyzésemet is fel fogom emlegetni, bár azzal kapcsolatban sok újdonságot nem tudok írni.
Sok borzasztó dolgot olvastam már az életemben, mint például a klasszikus Orwell alkotást, az 1984-et, illetve Glukhovsky oroszosan lehangoló regényeit. De ezekben volt egy közös pont: mind a fantázia szüleményei voltak. Azonban a 444 cikkében majdnem olyan, ha nem teljesen ugyanolyan sorokat olvastam, mint ezekben az alkotásokban, csak hogy a cikk sorait nem a fantázia szülte, hanem a valóság, a kortárs valóság, olyan emberek, akikkel nekem valamiféle közvetlenebb sorsközösségem van, amit most nevezzünk országgyűlési választásoknak. És ez elképesztően megbénított.
Szokás mondani, mint a demokrácia kritikáját, hogy "egy ember, egy szavazat", avagy "hiába van diplomád, ugyanannyit ér a szavazatod, mint a közmunkásé".
Azonban ahogy most leírom, a cikk nyomán, hogy "egy ember, egy szavazat", nincs bennem harag, gyűlölet vagy megvetés.
Egy teljesen más érzés kavarog bennem: a sajnálat. Én ezeket az embereket sajnálom. Sajnálom őket, mert megértem őket. Nem akarom eljátszani az értelmiségit, csak azért mert írok egy blogot, amit senki nem olvas el, vagy mert náluk valamelyest kritikusabban látom a politikát. A helyzet az, hogy valószínűleg az ő helyükben én is pont úgy gondolkodnék, mint ők.
És mikor azt mondom, hogy meglehet hogy miattuk a társadalom megrekedt egy adott szituációban, amit most nevezzünk a Fidesz majdhogynem teljhatalmának, aminek a Fidesz teljhatalma a következménye és az eredője az, hogy bármit megcsinálhatnak és ennek ezek a szegény sorban élő emberek az okai, akkor hozzá kell tennem - ami egyértelmű -, hogy egyben ők is a legnagyobb vesztesei mindennek.
A kérdés felmerül minden - szerintem - egészségesen gondolkozó emberben: hogy most mit lehet akkor tenni? És akkor jön a címben már olvasható defetista válaszom. Mert két lehetőség van: vagy demokratikusan van kormány váltás, lehetőleg nagy többséggel, ami gyakorlatilag jelenleg kimeríti az irrealitás fogalmát; vagy nem demokratikusan van kormányváltás, azaz forradalommal, amire megint csak nem látok esélyt a jelen helyzetben, még ha kormányváltó hangulat van is. Így marad a harmadik út.
Támogatni kell azt, amit a Fidesz művel: tönkre kell tenni az országot, ami végül egy totális államcsőddél zárul és ami miatt százezrek halnának meg. Talán akkor már nem a migránsok lennének okolva meg Soros György - akit egyébként soha senki nem látott még életében -, azért, amiben élünk.
Újfent ki kell hangsúlyoznom: ezt úgy írom, hogy a szegénységben élőket rettentően sajnálom és szinte bizonyosan én is az álomcsőd áldozata lennék. De mit tudok tenni? Mit lehet tenni?
Tételezzük fel hogy nem is 1000, hanem 5000 forintot felajánlok (úgy hogy egyébként fogalmam sincs, hogy az 5000 forintos diákhitelemet miből fizetem ki jövő hónapban) egy szegénységben élő csoportnak, de nem arra, hogy Erzsébet utalványt küldök nekik, hanem hogy valamilyen formában tájékoztatva legyenek arról, hogy akit imádnak és megmentőjüknek tartanak, az a legnagyobb ellenségük, ő gátolja a társadalmi mobilitást, ő generálja a nyomort. Tehát nem halat adnék nekik, hanem hálót. És tételezzük fel, hogy találok még 4999 olyan embert, aki csatlakozik hozzám ehhez és összegyűlne 25 millió forint. És megint csak tételezzük fel, hogy ezek után sokan még hinnének is nekünk. Mi lenne?
Semmi.
Mivel a kormánynál van a hatalom egésze és gyakorlatilag bármennyi pénzt bármire mozgósíthatnak bármikor, így izompolitikát folytatnának és tízszer vagy százszor ennyi pénzt ölnének abba, hogy a felvilágosítást agymosással kompenzálják - ahogy eddig tették.
És itt végére is értem a mondandómnak. Annyit tennék még talán hozzá, hogy a borúlátó választási eredmények prognosztizációját, nem is a hatalom állítólagos közvélemény kutatásainak az eredménye, hanem az ellenzéké, vagy független szerveké, ami megint csak nem túl biztató.
Legszívesebben elmennék az ellenzéki pártok felelőssége mellett. Egyrészt van az Együtt, akik szimpatikusak számomra és Juhász Péter munkáját összességében díjazom (bár számomra érthetetlen, hogy egy mosópor reklámos videóba miért kell ekézni az LMP-t a kampányfinisben), de számomra ködös és egyben aggasztó, hogy az állítólag egykoron 17%-os támogatottságú pártból hogyan lett pár év (vagy megint csak állítólag pár hónap) alatt 1%-os párt. Másrészt sokan ekézik az LMP-t és Szél Bernadettet, de véleményem szerint az összefogásért, talán ők tették a legtöbbet és többek között szerintem Hadházy Ákos szintén valami parlamenti munkához hasonló dolgot végzett az elmúlt időkben. Harmadrészt a Jobbikot is megértem, hogy nem akartak közösködni, mert - és visszatérek oda, hogy a Fidesz csak nagy többséggel váltható le - az ellenzék egy része nem ellenzék, így nincs is értelme azokkal a figurákkal közösködni. Nincsenek itt nagy rejtélyek és különösebb konteók: egyrészt gondolok Gyurcsány Ferencre és mindenhez amihez köze van és volt. A Fidesznek 2/3-dal sem sikerült elszámoltatnia Gyurcsányt, ami több mint szembetűnő. Valamint az, hogy 8 év MSZP-s kormányzás nem volt elég arra, hogy nyilvánossá tegyék az ügynök aktákat, amire a szintén 8 évnyi 2/3-os Fidesz sem volt képes, megint csak azt mutatja, hogy bizony egy hajóban eveznek. Így kormányváltási szándék szintjén az MSZP teljesen hiteltelen, a Párbeszéddel együtt, amiről most már végleg ki lehet jelenti, hogy az MSZP csökevénypártja azok után, hogy együtt indultak a választáson. A DK-ról meg a korábbi bejegyzéseim nyomán szinte felesleges bármit is mondani: Gyurcsány jelenlegi pártja, akik halál komolyan azzal kampányolnak, hogy ők tudják csak a Fidesz-Jobbik koalíciót megakadályozni, ami minden populista maszlagon túltesz. És akkor itt kell megjegyeznem, hogy Karácsony Gergelyre - ha lehet így fogalmazni - haragszom. Számomra már az is érthetetlen és felfoghatatlan, hogy hogy került az LMP-ből az MSZP-be, de ami teljesen gáz, hogy elvállalta a miniszterelnök-jelöltséget az MSZP-ben, amivel gyakorlatilag megmentette a pártot attól, hogy protonokra és neutronokra hulljon szét, amivel - a fentebbi elmélet szerint - csak a Fidesz kormányzást konzerválta. Negyedrészt ott a Momentum... A többi jelentékenyebb párttal ellentétben 4 év helyett csak 1 évük volt csodát tenni, naná hogy nem sikerült nekik.
De ha már muszáj volt belemennem ebbe az egészben, sajnos nem mehetek el kritika nélkül: tudom hogy a politika nem gyerekjáték és nem egyszerű dolog és a többi, és a többi, de egyszerűen nem tudom feldolgozni az ellenzék impotenciáját. Tudom jól, hogy a demagógia és a populizmus nem szép és nem jó dolog, de nem értem, hogy az ellenzék az univerzum legmagasabb labdáit, hogy nem volt képes lecsapni. Példáknak okáért...
Gondolok itt a focira: igen, probléma hogy az oktatás és a egészségügy (aminek még minisztere sincs!) helyett stadionokra van költve a pénz, de ami ennél is nagyobb probléma, hogy ha már költve van rá, akkor legalább legyen látszatja. De nincs: az andorrai, luxemburgi és kazahsztáni blamákra nincs mentség! És ez tényleg csak a jéghegy csúcsa. Mert ott van a felcsúti Puskás Akadémia csapata, amire megint csak nincs magyarázat. És itt lehetne meglebegtetni a menekült válságot és az arra adott politikai választ: hogy lehet az, hogy a létező legnagyobb magyar focistáról elnevezett akadémiában, aminek a fiatal magyar tehetségek kinevelése lenne a célja, a lehető legtöbb idegen légiós játszik. Többek között a nigériai Henty, aki ha még egy korrekt és kulturált játékos lenne, akkor sem lenne helye a csapatba, de nem régiben szánt szándékkal okozott sérülést, ami nyomán többen arra a következtetésre jutottak, hogy még foci pályán sem lenne a helye, de a Puskás Akadémiába befér. Hogyan? Miért?
Aztán ott van a fizetések kérdése, aminél nincs beszésebb példa: a rendszerváltás után majdnem 3 évtizeddel, hogy van az, hogy a közmunkások 80000 ezer forintot keresnek egy hónapban, ami körülbelül 260 euró, és egy határral arrébb, Ausztriába ez elképzelhetetlen, de a hatalom körüli emberek meg ész nélkül gazdagodnak meg?
Vagy még említhetném azt, hogy az ellopott EU-s pénzek kétszer fájnak, mert nem csak el lettek lopva, de mivel el lettek lopva, így azt vissza is kell fizetni őket, de nyilván nem a tolvajok fogják visszafizetni, hanem az adózók.
Egy komplexebb kérdés egyszerűen feltéve: miért játssza el a kormány a nagy hazafit, miközben a multiknak a régióban a legnagyobb adókedvezményeket nyújtja, a helyi vállalkozóknak meg szinte semmit?
Például ezeket az üzeneteket miért nem tolják az emberek arcába? És még jó pár ilyen egyszerű üzenettel lehetne operálni.
De nem. És ha ilyen az ellenzék - már pedig ilyen -, akkor meg is érdemli a vereséget!
És amint említettem a korábbi bejegyzéseimre is visszatérnék egy pillanatra.
Van ez a taktikai szavazásos dolog, amiben eleinte hittem, de most már nem. Szerencsés körzetben vagyok és ha az ellenzékre akarok szavazni, akkor sem kell taktikáznom, mert a legesélyesebb jelölt egy vállalható figura (akiknek a párttagságával sincs gond). De ha egy DK-s jelöltre kéne szavazzak? Vagy egy olyan prolira, akinek gyakorlatilag semmi kritikai érzéke nincs és ráadásul nem tud értelmezni szavakat, mondatokat, így arra körülbelül úgy reagál, mint egy óvodás és semmi felelősségteljesség nincs benne, de legalább másokat patkánynak hív, akiket egyébként nem is ismer? És ha ráadásul ez a két dolog párosul?
Akkor oda lyukadunk ki, amit már egy jóval korábban megírt HVG cikk firtatott, hogy bizony nagyon nincs értelme a taktikai szavazásnak és a kisebbik rosszat választani, mert bizony a kisebbik rossz, semmivel sem kisebb rossz, mint az állítólagos nagyobb rossz.
És így vissza is tértem az alapgondolatomhoz: akkor inkább legyen a nagyobbik rossz és dőljön be az egész rendszer a fenébe. Abból talán tanulnak az emberek és a politikusok is.
2018. 04. 06.
